Válaszlevelem egy ismerősömnek, aki felháborodott azon, hogy a hűtlen intézőről szóló példabeszédben Jézus a többszörösen sikkasztó embert dicséri meg

Íme, a példabeszéd:

Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből. Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Száz korsó olajjal – felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. – Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. 

(Lk 16,1-8)

Íme, a válaszom:

Jézus a hűtlen intéző okosságát dicséri meg, nem magát a tettét, vagyis a sikkasztást.

A világ fiainak megvan a maguk célja, és e cél elérése érdekében mindent megtesznek, nem törődve azzal, hogy jó-e az, vagy rossz.

Az baj, hogy nem törődnek azzal, hogy jó-e, vagy rossz, amit tesznek, és Jézus nem is ezt dicséri meg bennük, az viszont példaszerű, hogy céljuk elérése érdekében mindent megmozgatnak, és találékonyak. Ez az, ami méltó a dicséretre.

Mi, keresztények, tudjuk, mi a célunk: Isten segítségével magunk és mások üdvösségének munkálása, ennek érdekében azonban nem teszünk meg mindent, nem dobjuk be magunkat teljesen, és nem vagyunk elég találékonyak. A világ fiai tudják, mi a céljuk, céljuk elérése érdekében mindent megtesznek, teljesen bedobják magukat, és igen találékonyak. Ez az, amit el kell tanulnunk tőlük. Nem azt, amit tesznek, hiszen az bűn. Hanem azt, hogy a céljukért mindent megtesznek.

Mondok egy példát:

Jó pár könyvet fordítottam a gender ideológia kialakulásáról, a homoszexuális lobbi megjelenéséről, kibontakozásáról, majd arról, hogy milyen sikeresen tarolta le a kultúránkat, és hogyan jutottunk el oda, hogy olyan jelenségek számítanak ma már természetesnek, amelyek akár csak néhány évtizede is teljesen elképzelhetetlenek lettek volna. Például az, hogy két homoszexuális „házasságot” köthessen egymással. Nemrégiben még nemhívő emberek is teljesen abszurdnak tartották volna a dolgot, ma pedig a legtöbb nyugat-európai országban törvényesen megtehetik.

Mindez pedig nem a véletlen műve, hanem egy jól meghatározott terv pontos és találékony végrehajtása a mindig változó körülményekhez igazodva.

A Meleg Szervezetek Nemzeti Szövetsége (National Coalition of Gay Organizations) 1972-es chicagói kongresszusán meghatározta, milyen melegjogokat kell megvalósítani. Néhány ezek közül:

1. Olyan nemi felvilágosítási órákat kell ösztönözni és támogatni szövetségi szinten, ahol a tantervet meleg nők és férfiak készítik, és az órákat is ők tartják. Ezeken az órákon úgy kell bemutatni a homoszexualitást mint a heteroszexualitással egyenértékű egészséges választási lehetőséget és életformát.

 

2. Az összes olyan állami törvényt vissza kell vonni, amely tiltja az önkéntes szexuális viszony létesítésére irányuló magánjellegű kezdeményezést, illetve a férfi és női prostitúciót.

 

3. Az összes olyan törvényt vissza kell vonni, amely a beleegyezési korhatárt szabályozza.

4. Az összes olyan törvényi rendelkezést vissza kell vonni, amely korlátozza a házasodni kívánó személyek nemét és számát, és a házassággal járó valamennyi kedvezményt ki kell terjeszteni mindenfajta élettársi kapcsolatra tekintet nélkül az élettársak nemére és számára.

 

Mint kés a vajban, úgy haladtak előre, úgy mosták át az emberek agyát, és úgy állították a többséget maguk mellé.

És hol voltak mindeközben a keresztények? Mit csináltak? Miért nem dolgoztak olyan hatékonyan céljaik érdekében, mint amilyen hatékonyan a világ fiai dolgoztak? 

A hűtlen intézőről szóló példabeszéd ma is hasonló kérdéseket tesz fel nekünk.