Gondolkodni gyönyörűség - Sallai Gábor katolikus blogja

Az Orbán-kormány egyik bűne mindenképpen az volt, hogy a politikai ellenfél (Vona Gábor, Donáth Anna, László Imre, Havas Henrik, sajnos hosszan sorolhatnám) rágalmazással való lejáratását rendszeresen alkalmazta, tovább mérgezve az amúgy is pocsék politikai klímát, illetve fokozva az ellene irányuló – ezúttal jogos – gyűlöletet és hozzájárulva a mostani vereséghez is. Túl azon, hogy erkölcsileg elfogadhatatlan dologról volt szó, hatalomtechnikailag is tévedés volt: szerintem nem többen szavaztak ezek miatt a Fideszre, hanem kevesebben. Én legalábbis minden ilyen újabb rágalmazási ügy kapcsán úgy éreztem, hogy nagyon elszánt és mély gondolkodású embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki ezek után is a Fideszre szavazzon. Én ilyen voltam, de hogy hányan pont ezek miatt távolodtak el a Fidesztől, azt nem tudom. Ezek a rágalmazások mindig nagyon bárgyúak és átlátszóak voltak. Egyszerűen nem értem, miért volt rájuk szükség.

Sokszor hallom, hogy „engem nem érdekel, hogy a homoszexuálisok mit csinálnak a  négy fal között, csak maradjanak meg a magánélet keretei között, és ne tegyék a dolgot közüggyé.” Mi ezzel a gond? Az, hogy az ember társas lény, a magánéletet és a közéletet pedig nem lehet elválasztani egymástól. Mit szólnánk például, ha nekünk, keresztényeknek ezt mondaná valaki: „engem nem érdekel, hogy mit csináltok a négy fal között, csak maradjatok meg a magánélet keretei között, és ne tegyétek a kereszténységet közüggyé”? Tiltakoznánk. Tiltakoznánk, mert társas lények vagyunk, és mivel társas lények vagyunk, a kereszténységünket nemcsak szobánk négy fala között akarjuk megélni, hanem azon kívül is. A homoszexualitás kiélése a szoba négy falán belül is rossz és a szoba négy falán kívül is rossz, mivel az egyénre nézve és a társadalomra nézve egyaránt súlyosan káros. Erről ma már nem illik beszélni, mivel az elmúlt évtizedekben a homoszexuális lobbi teljes győzelmet aratott. A homoszexualitás...

  A bankban várok. Nézelődöm. Szinte minden ablakban női alkalmazottat látok. A feminizmus győzött, letarolta a kultúránkat. A kereszténységünket is. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ha egy családos nő napi 8 plusz x órát dolgozik, utána háztartás, gyereknevelés stb., akkor egy vagy két gyereknél meg fog állni. Teljesen természetes. Azt a természetellenes állapotot, hogy a családos nők túlnyomó többsége eljár dolgozni, ma már mindenki természetesnek veszi. Pedig teljes agyrém. És még teljesebb agyrém, hogy ezt a keresztények túlnyomó többsége is természetesnek tartja. A feminizmus első hullámát (egyenlő fizetés, egyenlő hozzáférés az oktatáshoz stb., nőknek is választójog) a keresztények is jónak tartják. Én erősen kétlem, hogy jó lenne. A feminizmus első hulláma azt akarta, hogy a nők megálljanak a saját lábukon, ne függjenek senkitől, önállóan is boldogulhassanak. Szerintem ez tévedés, családos nők esetében mindenképpen. Miért is kellene egy férjes és gyermekes asszonynak...

  A politikai kereszténységet sok keresztény szidja. De hát mit akarnak helyette? Azt, hogy a kereszténység semennyire ne legyen jelen a közéletben, hogy a kereszténység tanítását a politikában senki semennyire ne képviselje? Olyanokért szidják a Fideszt, ami nem Fidesz-sajátosság, a korrupcióért például, az újgazdagok pofátlan nyomulásáért. Ezek azonban nem Fidesz-sajátosságok. Ahol pénz van, ott olyanok is lesznek, akik lenyúlják. Szomorú, de így van, és akik így tesznek, meg is fognak lakolni érte. Olyan dolgokért szidják a Fideszt, ami minden kormány alatt így lenne, azt a jót azonban, ami csak a Fidesz kormány alatt van, nem veszik észre.