„Nincs igazság.”

Ez a mondat önmagát cáfolja. Hiszen tud az igazságról, az igazsághoz méri azt, amit lát, és az igazsághoz mérve jelenti ki, hogy nincs igazság. Ha tényleg nem lenne igazság, akkor ez a mondat elképzelhetetlen lenne. Amikor ugyanis kimondod, hogy nincs igazság, akkor az igazsághoz méred, amit látsz, van mércéd, és ez a mérce nem te vagy, nem is a világ, nem is az, ami a világban van. Abszolút biztos, fölötted és mindenki fölött álló mércéd van.

Teljes evidencia mindenki számára, hogy van igazság. A nap huszonnégy órájában rá hivatkozunk. Egy bökkenő azonban mégis van: ahhoz, hogy valóban az igazságot lássuk, nekünk magunknak is igazzá kell válnunk. Hiába hivatkozunk rá evidenciaként, ha nem válunk hozzá hasonlóvá, akkor az igazság, amit látunk, többé-kevésbé önmagunk igazolása lesz.