Büntet-e Isten?

Isten nem büntet. Egyszerűen nincsen rá szükség. Tetteinknek megvan ugyanis a maguk belső következménye, a jó tetteinknek jó, a rossz tetteinknek rossz, és olyanná válunk, ahogyan élünk. A túlvilágon azután megérkezünk Istenbe, Istennel pedig csak az tud egyesülni, aki olyan, mint Ő. A földi életünkben ezért olyanná kell válnunk, mint Isten. Ez a feladat.

Ennek az olyanná válásnak a lehetősége ugyanakkor egy ponton lezárul, a földi élet utolsó pillanatában.

Szeretni ugyanis csak szabadon lehet, a szeretet nem lehet kényszer. Ha csak szeretni lehet, akkor nem lehet szeretni. Márpedig a túlvilágon ez lenne, a túlvilágon csak szeretni lehetne, hiszen teljesen leplezetlenül ott áll előttünk az, akire minden vágyunk irányul, maga a Szeretet, maga a Jóság, maga a Szépség, maga az Igazság. Senki sem tudná ott nem Őt választani. Teljesen lehetetlen lenne, hiszen teljesen Rá, a Vele való kapcsolatra vagyunk teremtve. Ha azonban nem választani nem tudjuk, akkor választani sem. A szeretet ugyanis nem lehet kényszer. Csak szabadon lehet szeretni.

Ez a szabadságunk a túlvilágon már nincs meg. Ezért ott már nem kezdhetünk el szeretni. Ott a szeretet, Isten feltétel nélküli, örök, végtelen szeretete már ítélet. Ítélet, mert csak akkor tudok Vele egyesülni, vagyis eljutni arra, amire teremtve vagyok, ha földi életemben olyanná váltam, mint Ő, vagyis ha földi életemben szerettem.

És ha földi életemben szerettem, vagyis olyanná váltam, mint Isten, akkor a túlvilágra érve tudok Vele egyesülni. Ez a mennyország. Ha földi életemben nem váltam olyanná, mint Isten, akkor nem tudok egyesülni Vele. Ez a pokol. Kívül maradok, kizáródok. Ha földi életemben csak részben váltam olyanná, mint Isten, akkor a teljes istenhasonlóságnak ki kell égnie bennem, akkor Isten szeretete kiégeti belőlem azt, ami miatt nem tudok egyesülni Vele. Ez a tisztítótűz. És amikor Isten kiégette belőlem mindezt, akkor már tudok egyesülni Vele, és akkor már üdvözülök.