A közös nevező fájó hiánya

A felvilágosodás azt hirdette, hogy a vallásnak a magánéletben van a helye, a vallás az érzelmek dolga, és semmi köze az igazsághoz, és hogy ezért közös dolgaink, a közélet, a politika alakításában sincs keresnivalója. Érdekes módon ezt a keresztények többsége is elhitte, holott ennek pont az ellenkezője az igaz: a kereszténység legfőbb mondanivalója éppen az igazság, és az élet legfontosabb kérdéseire is csak a kereszténység tudja a választ. Az élet legfontosabb kérdései ugyanis messze meghaladnak minket. Hogy például mi az élet értelme, azt senki sem tapasztalatból tudja, hanem hiszi. Egyvalaki van, aki nem hiszi, hanem tudja: Isten, a keresztények pedig vele vannak kapcsolatban.

Sokan naivan úgy gondolták, én is, hogy a keresztény hit képviselte igazságon kívül is létezik közös nevező. Létezett is egy ideig, amíg a felvilágosodás által megtagadott kereszténység még éreztette a hatását. Ez a közös nevező volt a természetjog, a természetes erkölcs. Ahogy azonban a felvilágosodástól távolodtunk, ez a hatás egyre gyengébb lett, mivel az Istennel való élő kapcsolat már nem táplálta. Ma már teljesen egyértelmű, hogy ilyen közös nevező nincsen. „Buborékok” vannak, ahol az ember önmaga megerősítésén kívül semmi mást nem keres. 

Ha az ember objektív dologra akar hivatkozni, semmire sem tud. Az újkorig minden jóakaratú ember számára viszonyítási pontként szolgáló természetjogra, természetes erkölcsre már nem lehet, hiszen az a hívő keresztényeken kívül másnak már gyakorlatilag semmit sem jelent. A tudomány maradt az egyetlen hivatkozási pont, erkölcsi kérdésekben azonban – hogy mi a jó és mi a rossz – a tudomány nem illetékes, ezért ha mégis rá hivatkoznak, kilóg a lóláb: olyan "tudományos" eredményeket hamisítanak maguknak, amelyek az erkölcstelen életüknek felelnek meg.

A keresztény hit nélkül hiányzik a teljes távlat. A nemhívő gondolkodás nem tud szabadulni ettől a fogyatékosságától. A teljes távlat ugyanis – hogy mi az élet értelme – csak a keresztény hitben nyílik meg előttünk, az élet dolgait pedig csak úgy tudjuk helyesen intézni, ha a teljes távlatot a szemünk előtt tartjuk, és a fontossági sorrendünket a teljes távlat fényében határozzuk meg.

Rendkívül furcsa, mikor valaki halálbiztosan vitatkozik az élet valamely részkérdéséről, az egész értelméről azonban fogalma sincsen. Először, nemde, a fontosabb kérdést kellene tisztázni, és csak utána a kevésbé fontosat? Hogyan tudna eligazodni a kevésbé fontos dolgok terén az, aki a fontosabb dolgok terén nem tud, sőt alkalmasint nem is akar?