Vétkeztem, elárultam az igaz vért. (Mt 27,4)

 

Súlyos bűnözőkkel készített podcastokat nézek. Nem tudnak eljutni oda, hogy „szörnyű dolog történt és ezt a szörnyű dolgot én tettem.” Nem képesek kimondani ezt, amin egyébként nincs mit csodálkozni. Ezzel szembenézni, ezt kimondani szerintem csak akkor lehet, ha tudomást szerzek arról, hogy Isten meghalt értem, minden bűnömért, és ezért minden bűnömért van bocsánat. Persze itt is kell egy nagy levegőt venni, itt is kell egy nagy megalázkodás. Megvan a megoldás, de ahhoz, hogy elfogadjam, az ember alapvető késztetését, a gőgöt fel kell adnom hozzá.

Érdekes Júdás esete. Ő felismeri, kimondja, hogy „vétkeztem, elárultam az igaz vért.” Nem tagadja  a bűnt, sem azt, hogy ő követte el. Ez azonban még kevés, ez még csak a kétségbeeséshez, az öngyilkossághoz elég.

Júdás nem tudja elképzelni, hogy van bocsánat arra, amit tett. Nem tudja elképzelni, mert nem teljes szívével követte Jézust, hanem a saját elképzeléséhez ragaszkodott – ahhoz, amit ő gondolt Jézusról, ahhoz, ahogy ő képzelte el a Messiás hozta megszabadulást.

Nem a bűnöktől való megszabadításra gondolt, hanem a rómaiak igájától való megszabadításra, és mikor ezt nem tudja elősegíteni, mert Jézus még akkor sem viselkedik politikai messiásként, amikor elárulja és kiszolgáltatja a főpapoknak, teljesen összezavarodik, nem lát kiutat a helyzetből, és mivel bűne súlya ránehezedik, megöli magát.