Eretnek vagyok-e? Megkérdeztem a teológust
Egyik barátom eretneknek minősítette ezt az írásomat: Jézusnak meg kell halnia. Miért?
Megkérdeztem Puskás Attilát, a dogmatikai tanszék vezetőjét, hogy eretnekség-e, amit írok.
Ezt válaszolta:
Kedves Gábor!
Írásod alapgondolatával és lényegi tartalmával (2.-tól a 4. bekezdésig) maximálisan egyetértek.
Ugyanakkor úgy vélem, hogy az első kijelentésed pontosításra és árnyalásra szorul. Érdemes különbséget tenni az isteni akarat feltétlen és feltételes mozzanata között. Egyrészt Isten feltétlenül akarja, hogy "Jézus éljen és az életet túláradó bőséggel nekünk is elhozza" - ahogy írod. Ez a feltétlen célja a Fiú megtestesülésének és megváltói küldetésének: az isteni szeretet-életben való részesítésünk a boldog Szentháromság örök életébe való bevonás által. Ezért teljesen igazad, amikor azt írod: "Hogy Jézus meghaljon, az nem Isten akarata volt" - ha az isteni akarat végső célját és feltétlen mozzanatát tekintjük.
Másrészt azonban, Isten feltételesen akarja - vagyis feltéve/amennyiben a bűnös ember elutasítja Jézust -, hogy ez a végcél megvalósuljon még azon az áron is, ha a megváltói küldetés teljesítése Jézus életébe/halálába kerül. Az isteni akarat csak ebben a feltételes, közvetett értelemben terjed ki Jézus halálára. Ebbe az értelemben viszont határozottan állítanunk kell, hogy az Atya feltételesen és megengedőleg akarja a szeretett Fiú halálát - itt elég csak Jézusnak a getszemáni kertben mondott imájára gondolni: "Atyám ... de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te" (Mt 26,39).
Fontos tehát az isteni akarat feltétlen és feltételes mozzanatát tartalmilag megkülönböztetni, de valójában ez a két mozzanat ténylegesen nem elválasztható egymástól, tekintettel arra, hogy Isten mindentudásában előzetesen tudja, hogy a bűnös ember elutasítja az ő szeretetét, s el fogja utasítani a túláradó isteni élet közlésére megváltóul küldött Fiút is úgy, hogy meg fogja ölni őt. Tudja az Atya, s szeretetében mégis akarja a Fiút küldeni; az Atyával együtt az örök Fiú is tudja és szeretetében az Atyával együtt ő is akarja a küldetést vállalni. E közös isteni akarat feltétlen és végső célja az isteni élet közlése, de feltételesen akart, s az előbbitől tényelegesen el nem választható mozzanata a Fiú-Jézus megváltói halála.
Úgy gondolom, hogy amiről itt az isteni akarat két mozzanatáról írok, az tartalmilag lényegi átfedést mutat azzal, ahogyan te a bibliai "kell' kifejezést értelmezed, csak nem az isteni jóság, hanem az isteni jóakarat szempontjából közelít a kérdéshez.
.jpg)
Válaszom Puskás Attilának:
Kedves Attila!
Köszönöm szépen a választ! Igen, belátom, hogy az első bekezdés problémás, hiszen Isten akaratán kívül semmi sem történhet, Istennek legalábbis meg kell engednie a dolgokat. Nem lenne Isten, ha a dolgok az akaratán kívül történhetnének.
A szélsőséges kijelentésem mögött, azt hiszem, az van, hogy tiltakozok a megváltás egyik eléggé elterjedt elképzelése ellen. Az ellen, hogy az Atya az eredeti bűn következtében megváltozott, megsértődött, haragudni kezdett, ellenünk fordult, és ez csak úgy tudott megváltozni, a jóindulat az Atyába csak akkor térhetett vissza, ha az Atya a haragját valakin kiélhette, ennek a valakinek pedig, mivel a végtelen Istent ért sértés végtelen sértés, szintén végtelen isteni személynek kellett lennie, hogy eleget tudjon szenvedni. Az Atya a teljesen ártatlan Jézuson teljesen kiélhette a haragját, ezzel kiengesztelődött, és most már nem haragszik.
Ez az elképzelés köszön vissza újra és újra abban, amit ismerőseim, olykor a barátom is, szoktak mondani, hogy hát végül is valakinek el kellett árulnia Jézust, meg valakinek el kellett ítélnie, különben nem lennénk megváltva. Erre én mindig azt mondom, hogy ha az emberiség nem esik bűnbe, akkor Jézust senki sem bántotta volna, hanem a zsidók elfogadják, a pogányok pedig egymás után Jeruzsálembe zarándokolnak, hogy az igaz Istent ők is megismerjék és imádják, ahogy ezt Izajás nem egy próféciájában olvashatjuk. Mivel azonban Isten bűnbeesett emberiséghez jött el, nem ez történt.
Abszurd azt állítani, hogy Júdásnak végül is el kellett árulnia Jézust, különben nem lennénk megváltva, hiszen pont azért szorultunk rá a megváltásra, Júdás is, mert bűnösök vagyunk. Ha nincs bűnünk, akkor nincs mit megváltani. Júdás árulása egyáltalán nem volt szükségszerű, hanem hatalmas bűn volt, de Jézus ennek a hatalmas bűnnek a megbocsátásáért is jött, és ha Júdás utolsó pillanatában megbánta a bűnét, akkor üdvözült.
Puskás Attila válasza:
Kedves Gábor!
Köszönöm, hogy megvilágítottad az első bekezdésben megfogalmazott kijelentésednek a hátterét. Sejtettem, hogy egy ilyen problémás értelmezéssel szembeni kritika motiválhatott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése